Ikrek - éves horoszkóp 2013

Nagyon sok év van a háta mögött, amelyekben hirtelen, dramatikus, és váratlan változásokat élt át. Az egyik pillanatban az élete egy bizonyos irányba haladt, majd hirtelen minden megváltozik, és letér egy teljesen más vágányra. Sokan átéltünk már hasonló helyzeteket, viszont az Ikrek csillagjegyében születettek szinte szünet nélkül. Valószínű, hogy az elmúlt két évben egy kicsit megnyugodott a helyzet, amennyire az Uránusz bolygó a negatív hatásból átlépett az Ön csillagjegyébe. Viszont ezzel a negatív hatással legalább megtanulta, hogy az életben semmi sem állandó, és mindenért meg kell dolgozni, és semmit sem kap az ember ingyen. Valószínűleg pont ez volt az oka ezeknek a próbatételeknek. Az előző évben a bolygóknak 2 fontos változása volt. A Neptunusz bolygó belépett a 10. házába (a karrierje házába), a Jupiter pedig a saját csillagjegyébe. Mindkét változás hatással lesz az anyagi helyzetére, és a karrierjére is. A 2013-as horoszkóp szerint kedvező időszak áll Ön előtt, aminek két évig kellene tartania. A karrierjére és a munkahelyére a jótékonyság lesz nagy hatással, többen Önök közül munkahelyet válthatnak. Lehet, hogy nehezebb munkája lesz, vagy esetleg többet fog dolgozni. Ez hatással lehet az egészségi állapotára is. Az éves horoszkóp egészséges életmódot, több edzést és jó hangulatot javasol. Az Iker nők, akik gyermeket szeretnének, ebben az évben termékenyebbek lesznek, mint általában. Az Ikrekre általánosan érvényes, hogy vigyázniuk kell a súlyukra, mert könnyen elhízhatnak. Egészségileg jól fogja magát érezni, és minden rendben lesz, nem kell tartania semmilyen komolyabb betegségtől sem. Be kell tartania az egészséges életmód szabályait, és minden rendben lesz. Februárban és márciusban, valamint szeptemberben és októberben többet kellene pihennie, ez sokat javíthatna a lelki és a testi egészségén. Ebben az évben nem változik a családi helyzete, és nem várja semmilyen súlyosabb probléma sem. Ha fel akarja újítani a lakását, akkor legmegfelelőbb időszak októbertől decemberig lesz. Ahogy már utaltunk rá, az Ikrek kedvező időszakban vannak, aminek az lesz az eredménye, hogy ezek az emberek többet utaznak, és jobb lesz a hangulatuk. A Jupiter bolygó egészen június végéig az Ön csillagjegyén fog áthaladni, ami kedvező lehetőségeket hoz a tanulmányok és a képesítés terén. Ez az időszak a diákoknak is kedvezni fog. Június 27.-én a Jupiter bolygó belép az anyagi házába, ami anyagi gyarapodást, és meggazdagodást idézhet elő. A tervei valóra válnak, és eléri a céljait. A Jupiter egyaránt az Ön szerelembolygója is, ez pedig tükröződni fog a kapcsolatain is. A partnere és a barátai ebben az időszakban anyagilag teljes mértékben támogatni fogják. Június végén a Jupiter áthalad a Rák csillagjegyébe, így a Neptunusz bolygó fantasztikus helyzetbe kerül, aminek az eredménye lehet a munkahelyi előreléptetés, a fizetésemelés vagy más pozitív változás. Az Ikreknek az egész következő év sikerekben gazdag lesz, és a szerelmi életük is aktív. Az egyedülállóak kapcsolatba kezdenek, és lehet, hogy a szerelmüket esküvővel pecsételik meg. A kedvesük nagyon odaadó lesz, és mindig Ön lesz náluk az első helyen. Ez az év nagyon sikeres lesz anyagilag, viszont még sikeresebb érzelmileg, így az Ikreknek van minek örülni!